×

A Cuisinart nagykövetéről, Paul Bocuse-ról

Paul Bocuse a 20. század egyik legnagyobb szakácsikonja.

Már 9 évesen apja éttermének konyhájában dolgozott. Később is a legjobb éttermekben tanulta a szakács mesterséget, majd 1956-ban vette át apja éttermének vezetését. 2 évre volt szüksége, hogy első Michelin csillagát megszerezze, majd ’62-ben a másodikat és ’65-ben a harmadikat is az első mellé helyezhette. Mára a világ különböző pontjain van étterme, Franciaországban 3 étterme, 5 bisztrója és egy gyorsétterme van, továbbá étterme van Floridában, valamint két bisztrója van Japánban. 1987 óta az ő nevét viseli az egyik legnagyobb presztízsű szakácsverseny, a Bocuse d’Or. 

Paul Bocuse a 90-es évek közepén találkozott a Cuisinart márkával Amerikában, mely egyből lenyűgözte professzionalitásával. 2003 óta hivatalosan is a márka nagykövetévé lépett elő, és részt vesz minden olyan fontos eseményen, mely a Cuisinart-hoz kapcsolódik, a márkát építi, segédkezik a készülékek fejlesztési fázisában.

 

X

Iratkozz fel az exkluzív ajánlatokra!

Regisztrációs adataim megadásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom az Alveola Kft. Adatkezelési Tájékoztatóját, és hozzájárulok, hogy elérhetőségeimre kedvezményeket és akciókat tartalmazó információt küldjön.
© 2024 Alveola Beauty Services Kft. Minden jog fenntartva • Felhasználási feltételek és jogi nyilatkozat

Az oldal a felhasználói élmény javítása érdekében Cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön elfogadja a Cookie-k fogadását. Ha többet szeretne megtudni, kérjük, tekintse meg adatvédelmi tájékoztatónkat.

OK